![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Mit kell tudnunk a csótány irtásáról?
Mint minden kártevő esetén, a csótányoknál is elmondható, hogy legjobb védekezés a megelőzés, vagyis ha megakadályozzuk, hogy a rovarok a lakásba, helységbe bejussanak.
Megelőzés:
Hangsúlyozni szükséges, hogy a csótányok megjelenése nem függ a lakás, helység tisztaságától, a tiszta rendezett lakásban is megjelenhetnek pl. a szomszédból átjöhetnek, utcáról bemászhatnak, vagy behurcolhatjuk különböző tárgyakkal. Ezért nem szabad szégyenkezni és a szégyenérzet miatt a szakember segítségét nélkülözni!
A leghatékonyabb védekezés, ha a kártevő közlekedési útvonalát elzárjuk, a szomszédos épületekkel közös falaknál, csővezetékek bevezető pontjainál, nyílászáróknál a réseket megszüntetjük, illetve ha – megfigyelés céljából – monitoring csapdákat helyezünk el a csótányok által kedvelt helyeken (mosogató alatti szekrényekben, hulladékgyűjtők közelében vagy a vizes blokkokban).
Csótányirtás:
Az irtás különböző technológiák alkalmazásával történhet:
- Permetezés: a szakember a megfelelő rovarirtószer kiválasztása után a fertőzött részen sávban és/vagy a rések mentén rovarirtószert permetez ki az irtószer engedélyokiratában előírt mennyiségnek megfelelően.
Ma már kaphatók a piacon olyan korszerű, ún. mikrokapszulázott rovarirtó készítmények, amelyekben a hatóanyagok mikrokapszulázott formában vannak jelen, és a kapszulák folyamatos lebomlásával, valamint azok jó tapadásával biztosítható a hosszú hatástartam, így a kezelés a később „arra járó” egyedek is elpusztíthatja.
- Gélezés: a szakember a legújabb technológiák alapján kifejlesztett rovarirtó gélt helyez el a fertőzött részeken, melyet a csótányok rendkívül vonzó tápláléknak érzékelnek, így elfogyasztják, és a benne lévő hatóanyag (amely gyomorméregként hat a kártevőre) elpusztítja azt, sőt – miután a csótányok az elhullott egyedeket is elfogyaszthatják – ún. cascade hatás érvényesül, vagyis az elhullott egyedben lévő hatóanyag további példányokat is elpusztíthat.
A gélek hatékony működésének alapfeltétele, hogy a kártevők számára ne legyen más táplálékforrás.
- Hidegköd-képzés: a hidegköd-képzéssel kezelt helyiségekben a vegyi anyagok nagyon finom szemcsékben kerülnek a légtérbe, így olyan résekbe, búvóhelyekre is bejutnak, ahová a permetezéssel kijuttatott rovarirtó szerek nem érnének el.
Csapda kihelyezése: a fertőzés jelenlétének és mértékének kimutatására, valamint kisebb csótányfertőzés megszüntetésére használt megoldás.
Megjegyezzük, hogy az interneten számos „ötlet” és trükk (citromlé, szódabikarbóna, stb.) fellelhető, de a tapasztalat az, hogy ezek nem igazán hatékonynak. Amikor már a csótányok az ember számára láthatóvá válnak (vagyis nappal is mozogni kényszerülnek), a fertőzöttség ilyen szintjén már szakember bevonását javasoljuk!
A szakemberek a csótánymentesítést mindig az emberi és természeti környezet, valamint a haszonállatok védelmének figyelembevételével végzik el, ehhez rendelkeznek a szükséges ismeretekkel, melyhez folyamatosan szakmai képzéseken kell részt venniük.
Megjegyzés: A kártevőirtó szakembereknek a szolgáltatás díjának meghatározásakor nagyon sok szempontot kell figyelembe venniük, pl: a felhasznált irtószerek beszerzési költsége, utazási költség, munkatársak bér- és járulékköltsége, munkavédelmi, környezetvédelmi előírások betartásának költségei, továbbképzési és egyéb működési költségek. Ne fogadjon el olyan ajánlatot, amely a szokásos piaci árnál írreálisan alacsonyabb, a jó szakember munkája hosszú távon megtérül.
Reméljük, hogy segíteni tudtunk a megfelelő szakember megtalálásában! Eredményes csótányirtást kívánunk!